Az idei év egyik legérdekesebb kollaborációját, mindenképpen a Them Crooked Vultures szolgáltatja, hiszen ez az alkalmi trió a rockzenében igencsak (el)ismert arcokból áll, ugyanis a mikrofon és a gitár mögött a Queen's Of The Stone Age főnök Josh Homme áll, a bőröket az ex-Nirvana dobos, most Foo Fighters énekes-gitáros Dave Grohl püföli, míg a négyhúrost az a John Paul Jones pengeti, aki a Led Zeppelinnel egyenesen legendává vált.
Nos a csapat már túl van pár koncerten és a lemez is itt van a kanyarban, de ha már a megjelenés előtt feltették a Them Crooked Vultures YouTube oldalára, akkor nem hagyhattam ki, hogy meg ne hallgassam őket.
Dave Grohl és Josh Homme együttműködése amúgy nem mai keletű dolog, hiszen a Queen's Of The Stone Age szerintem mindmáig legjobb lemezén a Songs For The Deaf-en már muzsikáltak együtt. Hogy Jones-t, hogy vették rá az együttműködésre az egy jó kérdés, az meg még inkább, hogy milyen zenét játszhat együtt ez a három ember.
Én úgy írnám le az itt hallottakat, hogy olyan ez, mint amikor a LedZep találkozik a Queen's Of The Stone Age-dzsel, persze lehet, hogy csak ez a legkézenfekvőbb meghatározás. Az minden estre érződik, hogy ez a zene évtizedekkel ezelőttből táplálkozik, egy fokkal több pszihedelia szorult belé, mint a QOTSA zenéjébe, azonban a megszólalás mégis inkább az utóbbi zenekart idézi, még akkor is, ha nem gondolkodtak hagyományos dalszerkezetekben, hiszen a dalok jó része öt perc vagy a fölötti hosszal bír. Aki utálja a Nirvana-t vagy a Foo Fighters-t annak jó hír, hogy ezen bandák hatásait én nem vélem kihallani ebből a zenéből.
Tulajdonképpen az egész lemez egy egységesen magas színvonalat képvisel, de én ellentétben a máshol olvasott örömújjongásokkal, semmi igazán extrát nem érzek itt, de tény, hogy jó zenészek jó pár eltalált groove-ot és riff-et sorakoztattak ide, de egy idővel elég kiszámíthatóvá válik a lemez, és Homme hangja is megfárad a végére. Több olyan dal kellett volna ide, amelyek éberen tartják a hallgatót.
Mikre is gondolok! Például a hippi hangulatot tökéletesen hozó Caligulove és Dead End Friends abszolút telitalálat, de a Gunman furcsa lüktetően grooeve-os húzása is teljesen rendben van. Kiváló még a lemezt nyitó No One Loves Me & Naither Do I; Mind Eraser, No Chaser (eszelősen jó, hallgasd meg itt alább!); New Fang hármasa is, bár az első dal elég nehezen melegszik bele.
Mind Eraser, No Chaser
Sok újat nekem nem mutatott a Them Crooked Vultures, viszont pár jó dalt hoz a lemez. Elhallgatom ezt az albumot is, de jobban örülnék, ha Josh Dave Grohl-lal valami olyat hozna össze a QOTSA égisze alatt, mint a Songs For The Deaf-en tették. Na arra teljes mértékben vevő lennék. Persze aki ma is szereti a Kőkorszak Királynőjét az ezért a lemezért is feltétel nélkül tud majd lelkesedni
